Magyar Nemzeti Autósport Szövetség

2025.06.19
Felkészülten a rajtrácsra: MNASZ sportbírói képzések
A Balaton Park Circuit és a Hungaroring adott otthont az MNASZ Sportbírói Bizottságának két kiemelt képzésének. Közel 300 elhivatott sportbíró – az újoncok lelkesedésével és a "régi motorosok" rutinjával – vett részt ezeken az intenzív tréningeken, amelyek messze túlmutattak a hagyományos elméleti oktatáson.
Elolvasom

Nem csupán előadásokról volt szó, hanem valósághű versenyszituációk szimulációjával teremtettünk olyan körülményeket, ahol a pontos zászlójelzések, a gyors reakcióidő és a komoly figyelem alapvető elvárás volt minden résztvevő számára. Célunk az volt, hogy sportbíróink ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is felkészüljenek a pályán adódó kihívásokra.

A képzés főbb állomásai:

  • Életmentő elsősegély: Az orvosi oktatás során a sportbírók minden releváns információt megkaptak ahhoz, hogy vészhelyzet esetén az első életmentő feladatokat el tudják látni. Különös hangsúlyt kapott a mentők munkájának hatékony segítése, és a hölgy résztvevők is elsajátították az ájult versenyző biztonságos kiemelésének technikáját a versenyautóból. 
  • Esettanulmányok a Gyakorlatban: Az elméleti oktatás sem maradhatott el, de itt sem a száraz tényekre fókuszáltunk. Esettanulmányokon keresztül, valós helyzeteket elemezve adtunk át hasznos, azonnal alkalmazható tudást a sportbíróknak, segítve őket a gyors és helyes döntéshozatalban.
  • Járműmentés: Talán a leglátványosabb és leginteraktívabb részét jelentette a képzésnek a karosszériás és forma autók mentése. Legyen szó aszfaltról, kavicságyból történő kiemelésről, autómentővel vagy traktorral végzett műveletről – szinte minden eddig felmerült mentési helyzetet kipróbálhattak a sportbírók. Megtanulták, hogyan és mikor melyik kötelet fűzzék be a sérült járművekbe, maximalizálva ezzel a beavatkozás biztonságát és hatékonyságát.
  • Zászlózás és csapatmunka élesben: Konkrét versenyszituációk teremtésével gyakorolták a sportbírók a zászlózást és a sérült versenyautók gyors kitolását a veszélyes zónákból. Saját bőrükön érezhették, mennyire létfontosságú a pontos kommunikáció és a kifogástalan csapatmunka ebben a felelősségteljes hivatásban.
  • Korbában tartott tűz: Bár a tűz a versenypálya egyik rettegett eleme, sportbíróink ijesztő, de kontrollált közelségbe kerülhettek vele. Hivatásos tűzoltók segítségével sajátíthatták el a tűzoltás fortélyait, hogy vészhelyzet esetén hatékonyan és biztonságosan tudjanak beavatkozni.

Ezzel a két nagyszabású képzéssel zárult le a 2025. évi sportbírói oktatások sora. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy a kisebb körben végzett, egyedi oktatásoknak is vége lenne az idei évre. Minden szakágban folyamatosan zajlanak a továbbképzések és felkészítők az egyes versenyeket megelőzően, biztosítva ezzel a magyar autósport biztonságát és professzionalizmusát.

Az MNASZ köszönetet mond minden résztvevőnek a lelkesedésért és elhivatottságért! 

Bezár
2025.05.13
FIA DÍJ - az év kiemelkedő hivatalos személye: FALUVÉGI PÉTER
Évtizedek óta közismert és köztiszteletben álló sportszakemberünk, Faluvégi Péter rangos kitüntetésben részesült a Nemzetközi Autósport Szövetségtől. Az Év Kiemelkedő Sportszakmai Személye díjat kapta meg az FIA-tól - ezeket az elismeréseket az FIA tagországainak legjobb szakembereinek ítélik oda.
Elolvasom

Faluvégi Péter hosszú évtizedek óta kulcsfigura a magyar autósportban. Sportbíróként kezdte és az összes létező szakmai lépcsőfokot végigjárta, a vezetőbíróitól kezdve a versenyigazgatói pozíciókig.  Több mint 28 éven át volt a Formula–1-es Magyar Nagydíj és a Hungaroring legtöbb hazai és nemzetközi bajnoki futamának versenyigazgatója, de ugyanezt a pozíciót szinte a sportág összes szakágában is betöltötte, többek között a rallyban, tereprallyban, autocrossban, valamint a rallycrossban. 

Hivatalos tevékenysége mellett rendkívül aktív szerepet vállalt a magyar autósport fejlesztésében. Jelenleg is tagja az MNASZ Sporttanácsának és Sportfelügyelői Bizottságának és a sportbírók és sportfelügyelők oktatójaként is rendszeresen támogatja a szövetséget. Tagja az FIA Pálya Bizottságnak (FIA Circuits Commission), és 2017 óta platina fokozatú ellenőri engedéllyel rendelkezik. Mindemellett hosszú évekig az MNASZ főtitkári tisztségét is betöltötte, így betekintést nyert a szövetség adminisztratív rendszerének működésébe. Túlzás nélkül mondhatjuk: amit Ő sportszakmailag nem tud a szeretett sportágunkról, azt talán nem is érdemes tudni! Péter igazi példakép, aki mindig szívesen osztja meg óriási tudását a fiatalabb sporttársakkal is. 

Az elismeréshez ezúton is szeretettel gratulálunk és reméljük, a hazai és a nemzetközi autósport még hosszú évekig számíthat a pótolhatatlan szakmai tapasztalatára!

„Szívből gratulálok Péternek ehhez az óriási elismeréshez és személyesen is köszönöm azt a rengeteg tanácsot és segítséget, amelyet én és az autósport közössége a munkás hétköznapokon és a versenyhétvégéken kapunk tőle!” – köszöntötte a díjazottat Szujó Zoltán, az MNASZ elnöke.

Bezár

Legfrissebb hírek és dokumentumok

Partner szervezetek