FIA M FÜGGELÉK:
RALLYCROSS ÉS AUTOCROSS EB
SZABÁLYOK
HEGYI EURÓPA BAJNOKSÁG,
ELEKTRO-SOLAR KUPA
2002

A kiadvány az FIA 2002. évre kiadott Szabálykönyve alapján készült.
Utolsó frissítés: Dobránszky Tamás 2002-01-06
Lektorálta:   Faluvégi Péter
Szerkesztette: Tarlós István
Kiadja: az MNASZ Titkárság

" Az Északnyugati Átjáró, miként az minden szabad nép képzeletében él, nem más, mint egy szűk, rejtett, nehezen fellelhető ösvény, mely a titokzatos Kelet felé vezet. De tágabb értelemben ez az ösvény a hírnév és dicsőség, a kincsek és kalandok regényes útja. Hány ember él köztünk, aki szüntelenül a saját Északnyugati Átjáróját keresi, és feláldozza egészségét, minden erejét, sőt egész életét ebben a keresésben. És ki merné állítani, hogy az ilyen álomkergetők meddő, de reménysugaras törekvése kevesebb boldogságot rejt magában, mint az okosabbak és józanabbak élete, azoké, akik otthon ülnek, a biztonságban ásítoznak és soha nem kockáztatnak semmit. Kinevetik azokat, akik a legendás átjárót keresik, a kivezető utat a mindennapos élet szürkeségéből. Kinevetik Őket, de mosolyuk mintha savanyú lenne…."

Idézet: Kenneth Roberts: Északnyugati Átjáró című regényéből

TARTALOMJEGYZÉK

M FÜGGELÉK (Rallycross és Autocross szabályok)5
I. RALLYCROSS SPORTSZABÁLYOK5
II. AUTOCROSS SPORTSZABÁLYOK7
III. AZ FIA OFF-ROAD BAJNOKSÁGOK PÁLYÁINAK BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYEI8
SZABÁLYOK A VEZETŐK RÉSZÉRE KIÍRT FIA RALLYCROSS EURÓPA BAJNOKSÁGRA14
SZABÁLYOK A VEZETŐK RÉSZÉRE KIÍRT FIA AUTOCROSS EURÓPA BAJNOKSÁGRA30
FIA HEGYI EURÓPA BAJNOKSÁG47
FIA ELEKTRO-SOLAR KUPA50

M függelék

Rallycross és Autocross szabályok

I. RALLYCROSS SPORTSZABÁLYOK

1. MEGHATÁROZÁS

A rallycross verseny olyan gyorsasági verseny, amely részben szilárd burkolatú állandó pályán kerül megrendezésre.

2. SZERVEZÉS

2.1.1 Az autók egyvonalban rajtolnak, és ha van következő sor, az legalább 20 másodperccel, de legfeljebb 25 másodperccel az első rajtrács után rajtol. Egy időben legfeljebb két rajtrács futhat. Egy második rajtrács csak abban az esetben kezdheti meg ugyanazt a kört, ha a versenypályától elválasztott rajtterület áll rendelkezésre. A nemzeti sporthatóságok előírhatják, hogy egy sorból, egy időben maximum 5 autó indulhat olyan pályákon, amelyek rajtrácsa legalább 14,50 méter. Minden egyéb esetben egy vonalból maximum 4 autó rajtolhat. A rajtnál engedélyezett autók maximális számát a pályalicencben kell meghatározni.

A rajtnál fényjelzéseket kell alkalmazni. Az indulásra a jelet a piros lámpa maximum 3 másodpercen belüli kialvása adja.

2.1.2 A nemzeti versenyeken a rajtrácsok összetételéről a rendező dönt, de azt ASN-jének jóvá kell hagynia; azonban ajánlott az Európa Bajnokságban kötelezően alkalmazott rendszer.

2.1.3 A zászlójelzéseknek összhangban kell lenniük a Nemzetközi Sportszabályzat H függelékében foglaltakkal, az alábbi kivételekkel:

2.1.3.1 A zöld zászlót nem kell a sárga zászlót követően bemutatni.

2.1.3.2 Piros, fekete és fekete-fehér zászló: e három zászló bemutatásával kapcsolatos döntések a versenyigazgató hatáskörébe tartoznak.

2.1.4 Új rajtot csak abban az esetben engedélyeznek:

a) ha a verseny alatt a piros zászlót bemutatták;

b) ha a verseny végét jelző jelzést figyelmetlenségből mutatták be, vagy azelőtt, hogy az első helyen álló autó teljesítette volna a kötelező körszámot.

Valamennyi egyéb esetet vis majornak kell tekinteni. Ha egy versenyző egy futam során új rajtot kiváltó eseményt, vagy akadályt idéz elő, az érintett versenyző kizárható az új rajtból, a sportfelügyelők döntése alapján.

2.1.5 Ténybírókat kell megbízni a hibás rajtok meghatározására. Hibás rajt esetén a versenyt le kell állítani (legkésőbb az első kör után), és új rajtra kerül sor. Amennyiben azonban ugyanaz a versenyző újból rosszul rajtol ugyanabban a futamban, akkor kizárják; a döntő futamban ez a versenyző nem indulhat, és úgy tekintik, hogy ebben a döntő futamban utolsóként ért célba.

2.2 Értékelés:

Az értékelés módszerét, valamennyi rendezvény alkalmával a rendezők határozzák meg, kivéve az FIA Bajnokság eseményeit.

2.3 Mintavétel üzemanyag analízishez

A verseny alatt bármikor a technikai ellenőrök legalább 3 liter üzemanyagot mintavételezhetnek.

2.4 Melegítő görgők

A melegítő görgők használata engedélyezett az alábbi feltételek szerint:

2.4.1 A hajtómű nem lépheti át a 2500/fordulat/perc-et

2.4.2 A görgőknek legalább 100mm-rel kell szélesebbnek lenni, mint a gumik szélessége.

2.4.3 A görgőket páronként kell összekötni megfelelően méretezett láncokkal és acél kötelekkel.

2.4.4 A bal első görgőt a jobb hátsóval valamint a jobb elsőt a bal hátsóval kell összekötni működés közben.

2.4.5 A görgőket kizárólag sík és stabil talajon lehet használni.

2.4.6 A nézőket nem lehet a görgők potenciális mozgásterületéhez közel engedni (melyet az összekötő lánc vagy acél kötél hossza határoz meg).

3. PÁLYÁK

Jellemzők:

Hosszúság minimum 800 méter, maximum 2000 méter.

Szélesség minimum 10 méter, maximum 18 méter.

Összetétele:

Burkolt felület (aszfalt, beton, stb.):

minimum 35 %;

maximum 60 %.

A maradék nem burkolt rész (konszolidált/stabilizált föld vagy kavics). Hatásos portalanító kezelés alkalmazása kötelező.

Lejtések: 7 %-nál meredekebbek nem lehetnek. (ezt a pontot kizárólag az 1975. február 28.-a után épült pályák esetében kell alkalmazni. Az ezen megelőzően épült pályák esetében a lejtés megengedett maximális meredeksége 10 %).

Rajt: legalább 100 méteres egyenes szakasznak kell lennie a rajtvonal és az első kanyar között. A rajtrács homogén aszfalt, hengerelt zúzottkő, vagy beton felületű legyen, és a felületnek a rajtvonalat követően legalább 30 méter hosszúságban tovább kell folytatódnia. A pálya rajtvonali szélességét (minimum 12,5 méter) az első kanyarig, illetve az első kanyarban is meg kell tartani. A kanyar sugara maximum 25 méter legyen, és legalább 45º-os irányváltoztatást kell tehetõvé tegyen. A méréseket a pálya középvonalától kiindulva kell elvégezni.

Cél: a célvonalat úgy kell elhelyezni, hogy innen ne legyen lehetséges egyenesen és közvetlenül a depóba behajtani.

Jelölés: amennyiben a pálya vonalvezetésében eltérés van (például a sebesség csökkentésére épített lassító), akkor azt egyértelmű és eltéveszthetetlen módon kell megjelölni.

 

II. AUTOCROSS SPORTSZABÁLYOK

1. MEGHATÁROZÁS

Az autocross olyan gyorsasági verseny, amely állandó, vagy ideiglenes, nem szilárd burkolatú pályán rendeznek.

2. SZERVEZÉS

2.1 A futamokban és a döntőkben a rajtrácson 10 autó felállására kell lehetőséget biztosítani, 3-2-3-2 rajtfelállásban (lásd 1.számú ábra), 4 vonalban. Az autók helyét a rajtrácson a pálya felületén kell megjelölni. A vonalak egymástól mért távolsága minimum 8 méter. A vonalakat egymáshoz képest el kell tolni, hogy a második vonal hátrébb legyen az első vonalhoz képest, és a pole pozíciót a pálya szélén kell kijelölni. A rajtnál fényjelzéseket kell alkalmazni. Az indulásra a jelet a piros lámpa maximum 3 másodpercen belüli kialvása adja.

2.1.1 A rajtrácsok összetételéről a rendező dönt, de azt ASN-jének jóvá kell hagynia; azonban javasolt az Európa Bajnokságban kötelezően alkalmazott rendszer.

2.1.2 A zászlójelzéseknek összhangban kell lenniük a Nemzetközi Sportszabályzat H függelékében foglaltakkal, az alábbi kivételekkel:

2.1.2.1 A zöld zászlót nem kell a sárga zászlót követően bemutatni.

2.1.2.2 Piros, fekete és fekete-fehér zászló: e három zászló bemutatásával kapcsolatos döntések általában a versenyigazgató hatáskörébe tartoznak.

2.1.3 Új rajtot csak abban az esetben engedélyeznek:

a) ha a verseny alatt a piros zászlót bemutatták;

b) ha a verseny végét jelző jelzést figyelmetlenségből mutatták be, vagy azelőtt, hogy az első helyen álló autó teljesítette volna a kötelező kör számot. Valamennyi egyéb esetet vis majornak kell tekinteni. Ha egy versenyző egy futam során új rajtot kiváltó eseményt, vagy akadályt idéz elő, az érintett versenyző kizárható az új rajtból, a sportfelügyelők döntése alapján.

2.1.4 Ténybírókat kell megbízni a hibás rajtok, és a büntetések meghatározására. Hibás rajt esetén a versenyt le kell állítani (legkésőbb az első kör után), és új rajtra kerül sor. Amennyiben azonban ugyanaz a versenyző újból rosszul rajtol ugyanabban a futamban, akkor kizárják; a döntő futamban ez a versenyző nem indulhat, és úgy tekintik, hogy ezen döntő futamban utolsóként ért célba.

2.2 Értékelés:

Az értékelés módszerét, valamennyi rendezvény alkalmával a szervezők határozzák meg, kivéve az FIA Bajnokság eseményeit.

3. PÁLYÁK

Jellemzők:

Hosszúság (a pálya belső szélén mérve): minimum 600 méter; maximum 2000 méter.

Szélesség: minimum 10 méter, maximum 18 méter.

A pálya egész hosszán lehetővé kell tenni az előzést.

Összetétele: Sima, vagy elegyengetett pálya bármilyen, nem szilárd burkolatú természetes terepen (árok és vízátereszek nélkül). Ha szükséges, egy maximum 20 méteres, szilárd burkolatú rajtterületet lehet építeni, feltéve, hogy ez nem alkotja a pálya részét. A pálya nyomvonalát egyértelműen ki kell jelölni.

Hatásos portalanító kezelés alkalmazása kötelező.

Rajtvonal: az autók helyét a rajtrácson a pálya felületén kell megjelölni. A pálya szélessége a rajtrácsnál legalább 12,5 méter kell legyen az első kanyar végéig, és lehetővé kell tegye, hogy legalább 5 autó elférjen a rácson ugyanazon a felületen. Legalább 80 méteres egyenes szakasznak kell lennie a rajtvonal és az első kanyar között.

Cél: a célvonalat úgy kell elhelyezni, hogy innen ne legyen lehetséges egyenesen és közvetlenül a depóba behajtani.

Egyenes: egy egyenes maximális hosszúsága 200 méter. A több, mint 150 méter hosszú egyeneseket egy maximum 25 m sugarú kanyar kell kövesse, és annak legalább 45º-os irányváltoztatást kell tehetõvé tennie. A méréseket a pálya középvonalától kiindulva kell elvégezni.

Jelölés: amennyiben a pálya vonalvezetésében eltérés van (például a sebesség csökkentésére épített lassító), akkor azt egyértelmű és eltéveszthetetlen módon kell megjelölni.

III. AZ FIA OFF-ROAD BAJNOKSÁGOK PÁLYÁINAK BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYEI

3.1 Azokat az off-road pályákat, amelyeken nemzetközi versenyt rendez-nek, minden ország ASN-jének ellenőrizni kell és jóvá kell azokat hagyni. Ezen ASN-ek bocsátják ki egyben a pályalicenceket is. Mielőtt valamely pályán az FIA bajnokság részét képező versenyeket rendeznének, a pályát az FIA Off-Road Bizottsága által kijelölt megfigyelőnek ellenőriznie kell. Az ellenőrzést valamely nemzeti esemény, vagy nemzetközi esemény során kell végezni. A megfigyelő beszámolóját benyújtják az FIA Körpálya és Biztonsági Bizottságához, amely dönt arról, hogy a pálya elfogadható-e, és amely javaslatot tesz az ASN-nek, hogy a pályalicenc kiadható-e. Ha az FIA Körpálya és Biztonsági Bizottsága kéri, hogy kisebb javításokat hajtsanak végre az adott pályával kapcsolatban, úgy az adott ország ASN-jének kell gondoskodni arról, hogy elvégezzék a szükséges javításokat. Ha azonban súlyos hiányosságok mutatkoznak, az FIA Körpálya és Biztonsági Bizottsága újabb felülvizsgálata szükséges. Alapvetően nem engedélyezett egy FIA bajnokság versenyének megtartása, amíg a pályát nem hagyták jóvá.

A pályalicenc érvényessége alatt az FIA Off-Road Bizottsága által kijelölt megfigyelő felülvizsgálja a pályát. Ez a felülvizsgálat egy nemzeti, vagy egy nemzetközi eseményre jelölt esemény ideje alatt zajlik le. A megfigyelő beszámolót készít, amely tartalmazza mind a pályára, mind pedig az esemény rendezésére vonatkozó tapasztalatait. A megfigyelő beszámolóját benyújtják az FIA Off-Road Bizottságához, amely dönt arról, hogy a pálya és a rendezés megfelel-e egy FIA Bajnokság eseményének megtartásához szükséges magas színvonalú előírásoknak.

3.2 Amikor az illető ASN befejezte a vizsgálatot, megfelelő léptékű szakrajzot kell a pályáról készíteni. Ennek a rajznak a pálya nyomvonalára, a jelzési posztokra (pályabírói posztok), a biztonsági intézkedésekre, a depóra, a biztonsági felszerelésre, stb. vonatkozóan kell információkat tartalmaznia. Ezt a rajzot, akárcsak a pályalicencet a versenyek során be kell tudni mutatni. Amennyiben több mint három év van az Európa Bajnokságba számító események között, a pályát az FIA valamely megfigyelőjének felül kell vizsgálnia.

3.3 Pályabírói posztok:

3.3.1 Valamennyi, egymást követő posztnak vizuális kapcsolatban kell állnia egymással, s az egymást követő posztok közötti távolság nem haladhatja meg a pálya mentén mért 200 métert.

3.3.2 Egy poszton minimum két pályabírónak kell tartózkodnia.

3.3.3 Minden posztról, vagy a pálya mentén egymástól maximum 500 méterre elhelyezkedő posztokról rádió, vagy telefonkapcsolatot kell létesíteni a versenyigazgatóval.

3.3.4 Valamennyi poszton legalább két tűzoltó készüléket kell elhelyezni, amelyek minimum 6 kilogrammosak, és az ASN által jóváhagyott oltóanyagot kell tartalmazniuk.

3.4 Biztonsági felszerelés:

Meg kell felelnie a Nemzetközi Sportkódex H függelékében foglaltaknak.

3.5 Biztonsági intézkedések a nézők védelmére:

A nézők és a pálya között mindig két védővonalnak kell lennie (lásd O függelék 8. cikkely).

El kell helyezni egy legalább 0,9 méter magas fémrácsot, amely megakadályozza a nézők a pálya területére való bejutását. Ezt a rácsot a rendezvények során a pályabíróknak ellenőrizniük kell. A második védővonal célja, hogy megakadályozza, hogy egy versenyautó a nézők közé hajthasson.

Példák a védelemre:

1) Nézői védőrács

2)

a) minimum 30 méter széles kifutási zóna

b) szalagkorlát

c) fal

d) gumiabroncsból épített fal

e) kavicságy – szalagkorlát, fal

f) egy legalább 2,5 méteres szintkülönbség.

A Körpálya és a Biztonsági Bizottság által adott, autóversenypályákra vonatkozó utasításait kell követni a kifutási zóna és a kavicságyak méreteinek meghatározásakor. A falaknak és a korlátoknak legalább 1 méter magasnak kell lenniük. A védőépítmények és a nézőket védő vonal közötti távolságnak legalább három méternek kell lennie. Amennyiben a nézők és a pálya közötti szintkülönbség több mint 2,5 méter, és a töltés, vagy a fal függőlegesek, egyéb védelemre nincs szükség. A nézők sohasem lehetnek a pálya szintjétől alacsonyabb szinten.

3.6 A pálya kijelölése:

Oly módon kell a pályát körülhatárolni, hogy a pálya széle világosan jelölve legyen. El kell kerülni a büntetéseket eredményező ideiglenes jelöléseket.

Védelem a pálya szektorai között:

Ha a pálya két szektorát kevesebb, mint 25 méter választja el egymástól, olyan védelmet kell biztosítani, amely megakadályozza, hogy egy versenyautó a pálya szomszédos részére hajtson.

Megfelelő körülhatárolás: függőleges földtöltés, biztonsági szalagkorlát, védőrácsok, stb. Az aszfalt részekre az FIA előírásainak megfelelő padkák javasoltak.

3.7 Biztonsági felszerelés:

Szükséges egy az ASN által jóváhagyott biztonsági terv. A pályabírók posztjain, és a depóban a biztonsági felszerelésnek a Nemzetközi Sportkódex H függelékében leírtaknak kell megfelelnie. Fontos megjegyezni, hogy ha a pálya és a depó távol vannak egymástól, az összekötő szakasz mentén könnyen elérhető tűzoltó készülékeket kell elhelyezni. Fontos, hogy a tűzoltó felszerelés helyét egyértelműen jelöljék. Az orvosi szolgáltatásoknak a H függelékben leírtaknak kell megfelelniük. A biztonsági felszerelés másik fontos eleme, a versenyautókat kivontató járművek. Annak érdekében, hogy ne tartsák fel a versenyt, fontos, hogy megfelelő számban álljanak rendelkezésre. Mivel számos négy kerék meghajtású autó vesz részt az ilyen versenyeken, szükség van olyan felszerelésre, amely ezeket a járműveket el tudja távolítani.

3.8 A versenyirányítási helyet a H függelék 13.2.1. cikkelyének előírásainak megfelelően kell felállítani.