Az óév legutolsó napjai is munkával teltek: a Rally Hungary promóteri szerződésének aláírásával sikerült végleg eltüntetnünk azt a pici, nyugtalanító csillagot a nyíregyházi verseny mellől. Ez azt jelenti, hogy mostantól biztos a futam helye az idei rali EB naptárában, így remélhetőleg a kontinens legnagyobb csillagait láthatjuk majd október elején a gyönyörű, őszi Zemplénben. Gőzerővel dolgozunk a hazai bajnokságok végleges versenynaptárain és -kiírásain, továbbá igyekszünk minél hamarabb mindenki számára megfelelő megoldást találni a sportbírók küldésével, kifizetésével kapcsolatos, régóta ismert problémákra is. Rengeteg visszajelzést, véleményt, építő jellegű javaslatot kaptunk és kapunk, ezeket továbbra is várjuk az erre a célra létrehozott emailcímen:
velemeny@mnasz.hu.
Tudnotok kell azonban, hogy legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem mehetnek végbe ezek a változások egyik napról a másikra - bármennyire szeretnénk is - ezért türelmet és nyugalmat kérek mindenkitől. Néhányan ki akarják használni ezt az átmeneti időszakot a zavarkeltésre, önmaguk pozícionálására vagy jobb színben való feltüntetésére. Megnyilvánulásaik stílusából, időzítéséből pontosan látszik: nekik valójában nem fontos az autósport. Kérek mindenkit, hogy csak az MNASZ hivatalos csatornáin megjelent információk alapján formáljon véleményt!
Az idei év a növekvő energiaárak, a nehezebb gazdasági környezet miatt biztosan tartogat kihívásokat az autósport szereplői számára is, ennek ellenére a szövetség igyekszik minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy az itthoni bajnokságok, versenyek magas színvonalon, biztonságosan lebonyolódjanak.
Az biztos, hogy a hazai eseményeken túl a nemzetközi porondon is lesz kinek szurkolnunk: a Herczig Norbert-Ferencz Ramón kettősért a világbajnokság WRC2-es kategóriájában szoríthatunk, Kiss Norbert újra harcba száll a kamion EB-címért és megint pályára gurulnak fiatal gokartosaink is.
Nekik és minden versenyzőnek, csapattagnak, sportbírónak, a hazai autósportélet összes szereplőjének kívánok boldog új évet, egészséget, nyugalmat, izgalmas és biztonságos versenyeket, sok sikert a pályán és a pályán kívül is!
Szujó Zoltán
elnök
Bezár